Mi fog történni velem az első jazztánc órámon???
Mi történik velem a legelső jazztánc órámon? |
|
Akár teljesen kezdő vagy, esetleg már jártál máshova jazztánc órára, érdemes, így elsőre beállni a hátsó sorba és az első sorban állóktól „ellesni” a formagyakorlatokat. Ezek a gyakorlatok, nem bonyolultak, 2-3 alkalom alatt megtanulhatók. Ennél a táncstílusnál is igaz, hogy sokkal több múlik a szorgalmon, a kitartáson, mint az adottságokon. |
Kiket várunk a Jazztánc tanfolyamokra? |
| Várjuk azokat, akik teljesen kezdők és azokat is, akik más táncstílusokat tanulnak (hastánc, versenytánc, argentin tangó, salsa, stb.) és szeretnék harmonikusabbá tenni a mozgásukat. |
Néhány info a jazztánc órák felépítéséről: |
| Az órák általában 80%-ban azonos formagyakorlatokból állnak, melyeket egyhelyben, vagy sorgyakorlatok, haladós kombinációk formájában kell végrehajtani. Az óra hátralévő részében egy koreográfiát vagy koreográfia részletet tanulnak be a jazztánc óra résztvevői. |
Kezdő tanfolyam? |
| Igen, az órarendben meghirdetett órák alapján a kezdő tanfolyam nem azt jelenti, hogy X dátum után kezdődik és ezért kezdő, hanem azt jelenti, hogy az órán kezdő szintű formagyakorlatokkal és koreográfiákkal találkozhatsz. Minden szint (kezdő-középhaladó-haladó) folyamatosan tart egész évben szeptembertől-júniusig. |
Folyamatos bekapcsolódással? IGEN! |
|
A jazztánc órákba folyamatosan bekapcsolódhatsz, egész évben. A formagyakorlatok 2-3 alkalom alatt megtanulhatók, a koreográfiákat pedig úgy is folyamatosan több alkalom alatt tanuljuk, és újra és újra átismételjük. Nincs más dolgod, mint a meghirdetett időpontra megérkezni, és egy rövid regisztráció után már be is állhatsz az órába. |
Átjárhatóság a különböző szintek között? |
| Egyéni adottságaidtól függ, hogy milyen gyorsan tanulod meg az adott szint anyagát, illetve, hogy mennyire „fogékony” a tested a jazztáncra. Fontos, hogy itt nem az a lényeg, hogy meglegyen „darabra” a formagyakorlat, vagy a koreográfia, azt megfelelő szinten elő is, kell tudni adni. Nem véletlen, hogy a formagyakorlatokat a profi táncosok hétről-hétre, hónapról-hónapra folyamatosan végzik, mert ezekkel a speciálisan összeállított gyakorlatokkal a tánchoz szükséges izmokat tudod kifejleszteni, megtanulsz a tested különböző részeivel külön-külön is mozogni (izoláció). A szintek természetesen átjárhatók, csak rajtad és személyes értékrendeden múlik milyen szintű órára jársz, de kikérheted a tanárod véleményét is. |
Megnézem a Jazztánc órarendet >>> |